Ahol az Úr lelke…

„Ahol az Úr lelke, ott a szabadság” 2Kor.3.17

Gyerekként katolikus hitben nevelkedtem.

Házasságkötésünk és gyermekeink születése után munkát kerestem, és találtam a helyi Református Idősek Otthonában.

Ekkor kezdtem el a Református templomba járni, ahol az esküvőnket is tartottuk.

Hallgattam és nagyrészt értettem az igét, kerestem és gyakran megtaláltam benne magamat, vettem az Úrvacsorai jegyeket,

de nem éreztem magam hitbéli idetartozónak. Hiányosságot éreztem.

Lelkészasszony egyszer említést tett a felnőtt konfirmáció lehetőségére, amire örömmel mondtam igent. Nagyon vágytam erre.

És gyarló emberre jellemzően még mindig szerettem volna valami pluszt.

Éveken keresztül említettem a férjemnek, hogy jöjjön velem templomba. De hiába.

Sokat sírtam és imádkoztam emiatt, de tudtam, hogy a mi Urunk elkészítette neki az időt, hogy mikor.

Időközben egy baráti társaság részévé váltunk, akik gyerekkori barátok, hitben járnak, és nagyon jól éreztük, érezzük magunkat a társaságukban.

Nem együtt nőttünk fel, de mégis kötetlen és mélyreható a kapcsolatunk.

Úgy tudunk együtt lenni, mint akik hosszú ideje ismerik egymást.

Ahogy mi nevezzük magunkat „minőségi barátok”. Tudom, hogy ez nem véletlen.

Hisz minden eleve elrendelt. Isten akarata ez is, hogy nekünk egymásra kellett találnunk.

Sok közös program. (egyházi és magán) Láttam a társamon az érdeklődést, a vágyakozást, de még nem volt meg az a pont, amire én vágytam.

De éreztem, jó úton halad.

Tavaly novemberben részt vettem egy négy napos különleges hétvégén Mályiban.

Itt éreztem magamhoz először a legközelebb az ördögöt és az Istent is.

Furcsa és egyben felemelő érzés volt. Négy nap után kimondhatatlan lelki békével, nyugalommal és hitbeli gyarapodással, feltöltődéssel tértem haza.

Beszéltem erről a férjemnek, és javasoltam neki, ha lehetősége lesz rá, vegyen részt ilyen alkalmon.

A sok imádkozásom kezdett révbe érni. A párom tavaly Szenteste eljött a templomba.

Nagyon boldoggá tett ezzel engem is. Éreztem, hogy valami kibontakozóban van benne.

Láttam a tekintetén, azon, ahogy figyelt és ahogy utána élt, beszélt.

Idén januárban kaptuk az értesítést, hogy februárban férfi cursillos alkalom lesz Berekfürdőn.

Néhány nap után be is adtuk a jelentkezést. Motivációként szolgált, hogy a baráti társaság néhány férfi tagja is jelen lesz.

Bizonytalanul, de vágyakozva indult(ak) el február 7.-én.

Hatalmas kíváncsiság volt bennem, hogyan fog hazaérkezni.

De tudtam, a legjobb helyen van, hogy hitében megerősödjön és megértse, amiről évek alatt beszéltem neki.

Február 10.-én este hazaérkezése után késő éjszakáig beszélgettünk.

Elképesztő, mennyire más embert kaptam vissza, mint aki elment.

Pedig személyében ugyanaz, de lelkületében teljesen más.

A nyugalom és békesség jellemzi. Karácsony óta ritka az a vasárnap, hogy ne legyen ott a templomban, és nem csak testben, lélekben is.

Vette a böjti Úrvacsora jegyeit. Ahogyan ő fogalmazott: vágyik az Istentiszteletre.

A mindennapjainkat behálózza az Isten Szentlelke, kegyelme, jelenléte, szeretete.

Imáimban továbbra is hordozom, mert nem csak hívni, hanem megtartani is szeretném őt ebben a közösségben.

Hálás vagyok a mi Mennyei Atyánknak, hogy majd’ 22 éve ide vezérelt, erre a településre, és nagyon sokat köszönhetünk a lelkész házaspárnak,

többek között a megannyi alkalomért, beszélgetésért, mellyel egy alapkövet helyezhettünk el hitbeli életünkben.

És nem csak a kő letételben segítenek, hanem a fal építésében is.

Szerető Mennyei Édesatyánk! Hálás szívvel és alázattal köszönöm Neked, mindazt, amit eddigi életemben adtál.

Hálás vagyok azokért a dolgokért is, amiket nehézségnek gondoltam, mert tudom, azokat is okkal helyezted elém.

Köszönöm Neked, hogy ilyen társat, barátokat és embereket adtál mellém, akik által hitben is tudok erősödni.

Kérlek, maradj velem minden nap, tölts be kegyelmeddel, hogy továbbra is lankadatlan tudjalak szolgálni.

„Az Úrhoz folyamodtam, és Ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől féltem.” Zsolt.34,5

Széles Viktorné Ágnes
Fényeslitke