„nyolcvan-húsz”

Mi még úgy tanultuk, hogy a Pareto elv az élet sok területén működik.
E
z az elv olyan megfigyeléseken alapszik, miszerint van egy működő 80/20-as szabály, pl. : a társadalom egy kisebb része birtokolja az anyagi javak nagyobb részét, vagy a közlekedési dugók jelentős része a város egy kisebb, központi részén összpontosulnak, vagy az, hogy beszélgetéseink 80%-át ismerőseink 20 százalékával folytatjuk.
Igaz lehetett ez a megfigyelés az egyházra is,  hiszen a gyülekezetekben sokszor észrevehető, hogy a hívek kisebb része végzi a szolgálatok nagy részét.
Egyes vélemények szerint ez az arány mára már 90/10 %-ra módosult. Ennek zömében társadalmi okai vannak, hiszen megváltozott világunkban az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy kiszolgálják igényeiket, vágyaikat. 

A változás nem kerülte el gyülekezeteinket sem. Az lett ennek az eredménye, hogy a szolgálatot végzők gyakran kiégnek, belefáradnak a jó cselekvésébe, a többség pedig kényelmes pozíciót vesz fel, kritikussá válik és meglankad hitében. Van azonban más oka is ennek: történetesen nem készítettük fel a következő nemzedéket arra, hogy mások felé szolgáljanak krisztusi lelkülettel. Pedig Isten  „adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére.” /Ef. 4:11/

Ha elfogadjuk, amit a Reformátorok tanítottak, t.i.: minden hívő ember pap”, el kell fogadnunk azt az Igét is, amely azt is világossá teszi: „az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Ef. 2:10

Nem csupán Isten képmására, de szolgálatra is lettünk teremtve. Pótolnunk kell mihamarabb elmaradásunkat ezen a téren és fel kell készíteni gyülekezetünk tagjait a szolgálatra! 

Gondold ma át: te melyik részhez szeretnél tartozni a gyülekezeti közösségedben? 

A, A csendes, elkényelmesedett tömeghez,
B, A krisztusi lelkülettel szolgáló kisebbséghez.

Áldott napot kívánva:
Nagy György lp. 

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük