„Arra hívattatok, hogy áldást örököljetek.”

„Mert jó az Úr, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.” Zsolt.100:5

Jó látni benneteket, hálásak vagyunk az Úrnak, hogy itt vagytok. Ez azt jelenti, hogy van folytatás és folytonosság az Isten népe életében. Tudjuk, hogy a keresztyénség 2000 éves története nem ér véget velünk.  Jó látni, hogy itt vagytok és van remény a folytatásra.  A nagyszülők, szülők, a hitben előttünk járók által elkezdett munka folytatódik, imádságaik meghallgatásra találtak.
Egy csodálatos folytonosságot élhetünk meg, részei lehetünk az Isten népének. Elődeink, mi magunk és a jövő nemzedéke – tehát ti is, bekerültök a Gyülekezet közösségébe. Annak a Gyülekezetnek az életébe, melyet a világ kezdetétől annak végéig Jézus Krisztus gyűjt egybe, őriz és védelmez, mely a történelem végéig fennáll, a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. /Mt.16:18/

Manapság a pszichológusok gyakran beszélnek az ún. transzgenerációs traumáról, ami azt jelenti, hogy az előző generációk megélt traumái, elkövetett bűnei nemcsak a közvetlen érintettekre, hanem a leszármazottaikra is hatással vannak. Ennek van bibliai alapja is: „az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle”. /Jer.31:29./
„Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem.” /2Móz.20:5./
De kevesebb szó esik arról, ami fontosabb és hatása hosszabb távú, ez a transzgenerációs kegyelem.
Irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat. /2Móz.20:6./
Az Ő követőinek ilyen hosszú távú áldást ígér az Úr.

Akik elfogadták Jézus Krisztus kegyelmét és az Ő Igéje szerint igyekeznek élni, azok életének áldásos következményeit az utódai is érezni fogják ezer nemzedéken át.

„Arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek…” 1Pét.3:9.

Dr. Makrai Tibor
főgondnok

Elhangzott 2025. Virágvasárnapján, a Konfirmáció alkalmával

0 hozzászólás

Hagyjon egy választ!

Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?
Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük