Megtanult engedelmesség
„…mert én megtanultam, hogy azokban, amikben vagyok, megelégedett legyek.” Filippi 4:11-13
Semmi nem áll talán jobban közel a szívemhez, mint éppen ez a Pál apostoli üzenetnek a lényege, tudniillik kevés olyan ember létezett a történelemben, aki annyi megaláztatásban, megszégyenítésen és minden nyomorúságon ment volna keresztül, mint Pál apostol.
Joga és oka lett volna arra, hogy fellázadjon oka lett volna arra, hogy elégedetlenségét bármilyen módon is kifejezze, hiszen ha arra gondolunk, hogy mielőtt még damaszkuszi úton találkozott volna az Úr Jézus Krisztussal, addig ő már egy igen-igen magas iskolát elvégzett, mégpedig tudjuk Gamálielnek az iskolájában tanult, ami az akkori időknek a legmagasabb farizeusi képzését adta.
Természetes dolog, hogy joga lett volna versengeni másokkal, azonban az a pillanat, amikor találkozik az Úr Jézus Krisztussal, gyökeresen megváltoztat mindent, úgyhogy az addig elért dolgaiban mindent kárnak és szemétnek ítél azzal szemben, amit az Úr Jézus Krisztusban megnyert.
És talán azt mondanánk, hogy innentől kezdődne a Pál apostolnak egy igazi boldog élete, egy olyan eredményes élet, amire azt mondaná az ember, különösen a ma élő ember, hogy ezért érdemes volt mindent vállalni.
De ki az, aki a megaláztatást, a megszégyenítést, a megvesszőzést vagy éppen a börtönt magától vállalná az Úr Jézus Krisztusért?
Természetesen csak az, aki nem felszínesen hisz az Úr Jézus Krisztusban, aki nem csupán szóban, elméletben vélekedik, vagy gondolkodik az Úr Jézus Krisztusról, hanem úgy, ahogyan énekeltük is az imént? „A szívem, Jézus már a tiéd.”
Aki testestül – lelkestül, életében és halálában nem a magáé, hanem az Úr Jézus Krisztusnak a tanítványa, megváltottja, az Ő tulajdonának vallja magát.
Amikor a filippikeknek éppen a római börtönből írja a levelét, abból a helyzetből, ahol már csak órák vagy napok kérdése, hogy mikor vetik a vesztőhelyre, hiszen már nyilvánvaló a halálos ítélet felette, akkor különösen rácsodálkozunk, hogy létezik az, hogy ő mégis azt mondja: „megtanultam megelégedettnek lenni.”
Megtanultam elfogadni azt a helyzetet, amiben vagyok.
Természetesen nem azért, mert valami különösebb iskolát kellett volna ehhez végezni, hanem azért, mert átélte az Úr Jézus Krisztussal való igazi közösségnek az értelmét, az eredményét, előnyét.
Hogy miért is mondtam azt, hogy örülök annak, hogy éppen nekem jutott ez a része a mai igetanulmányozásnak?
Elsősorban azért, mert legyen hála Istennek, nem csak Pál apostol tanulhatta a megelégedettséget, nem csak ő járhatott ebbe az iskolába, hanem közülünk nagyon sokan.
Nem hiszem, hogy nagy túlzás, hogy ahonnan én jöttem, Kárpátaljáról, ott ezt az iskolát szinte kivétel mindenki elvégezte. Negyven esztendőn keresztül az ateizmusban mindenkit akár tűzzel-vassal-szép szóval-agitációval kényszerítettek az istentagadásra, és kevés ember volt az, aki kitartott állhatatosan az Úr Jézus Krisztus mellett. Ennek a kevés embernek is megadatott az a megpróbáltatás, amikor éppen már a rendszerváltás után, az egyik napról a másikra mindenünk odaveszett. A mindenünk alatt azt értem, hogy bármennyi megtakarított pénze volt az embernek, egy tollvonással mindent elveszítettünk. Nem számított, hogy készpénzben, vagy a takarékban vagy bármiben volt, elveszett minden, úgyhogy, amikor odakerült a sor,
Aki testestül – lelkestül, életében és halálában nem a magáé, hanem az Úr Jézus Krisztusnak a tanítványa, megváltottja, az Ő tulajdonának vallja magát.
Amikor a filippikeknek éppen a római börtönből írja a levelét, abból a helyzetből, ahol már csak órák vagy napok kérdése, hogy mikor vetik a vesztőhelyre, hiszen már nyilvánvaló a halálos ítélet felette, akkor különösen rácsodálkozunk, hogy létezik az, hogy ő mégis azt mondja: „megtanultam megelégedettnek lenni.”
Megtanultam elfogadni azt a helyzetet, amiben vagyok.
Természetesen nem azért, mert valami különösebb iskolát kellett volna ehhez végezni, hanem azért, mert átélte az Úr Jézus Krisztussal való igazi közösségnek az értelmét, az eredményét, előnyét.
Hogy miért is mondtam azt, hogy örülök annak, hogy éppen nekem jutott ez a része a mai igetanulmányozásnak?
Elsősorban azért, mert legyen hála Istennek, nem csak Pál apostol tanulhatta a megelégedettséget, nem csak ő járhatott ebbe az iskolába, hanem közülünk nagyon sokan.
Nem hiszem, hogy nagy túlzás, hogy ahonnan én jöttem, Kárpátaljáról, ott ezt az iskolát szinte kivétel mindenki elvégezte. Negyven esztendőn keresztül az ateizmusban mindenkit akár tűzzel-vassal-szép szóval-agitációval kényszerítettek az istentagadásra, és kevés ember volt az, aki kitartott állhatatosan az Úr Jézus Krisztus mellett. Ennek a kevés embernek is megadatott az a megpróbáltatás, amikor éppen már a rendszerváltás után, az egyik napról a másikra mindenünk odaveszett. A mindenünk alatt azt értem, hogy bármennyi megtakarított pénze volt az embernek, egy tollvonással mindent elveszítettünk. Nem számított, hogy készpénzben, vagy a takarékban vagy bármiben volt, elveszett minden, úgyhogy, amikor odakerült a sor,
hogy egy kenyeret vagy bármit akart venni az ember, hiába vitt akármilyen pénzt az üzletbe, nem kapott érte semmit. Ott maradtunk, mint a hajótöröttek, és akkor kezdődött el igazán ez az iskola mindenki számára, amikor azzal kellett szembenézni, hogy innentől kezdve már csak egy dolog van, az, amit a 332. Hallelujah ének úgy mond, hogy „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk.”
Természetes dolog, hogy ahogyan Pál életében is a Krisztus iskolájában, ugyanúgy azóta is az Élet iskolájában különféle tanulók vannak.
Vannak szorgalmas tanulók, akiknek egy a célja, hogy minél többet elsajátítsanak, hogy minél inkább megismerje annak a krisztusi iskolának minden tananyagát, amelyet megtanulhat, míg vannak esetleg közömbösek, akik éppen csak letudják, valami ismeretet szereznek, és vannak, akik egyenesen lázadoznak is ezután a tanítás után, mert valami nem úgy alakul az életükben, akkor érthető dolog, hogy mindjárt legelső és legkézenfekvő: fellázadnak Isten ellen.
Ahogyan említettem Pál apostolnak az életútját, ahol nem csak ezek a testi meghurcoltatások meg különféle bántalmak, sérelmek teszik őt próbára, hanem még van egy testi betegsége is, amelyért háromszor is könyörgött az Úrhoz, s erre azt mondta neki:” Elég néked az én kegyelmem.”
Ahogyan említettem Pál apostolnak az életútját, ahol nem csak ezek a testi meghurcoltatások meg különféle bántalmak, sérelmek teszik őt próbára, hanem még van egy testi betegsége is, amelyért háromszor is könyörgött az Úrhoz, s erre azt mondta neki:” Elég néked az én kegyelmem.”
Megértette Pál, hogy nem az a döntő, hogy minél hamarabb megszabaduljak a megpróbáltatástól, hanem az, hogy ezt a megpróbáltatást felülmúlja az az isteni kegyelem, az az isteni szeretet, amely áthidal, amely átsegít minden nehézségen, és még a szenvedést, a megpróbáltatást is örömtelivé tudja tenni.
Megdöbbenve állunk ez előtt a tanítása előtt Pálnak, és bevallom őszintén magam is sokat küszködtem azzal az Igével, amit a római levélben így ír Pál, hogy „Akik Istent szeretik, minden javukra van.”
Hogyan létezhet az, hogy egy-egy nehézség, próbatétel javára legyen az embernek?
Természetesen addig, míg távol van az Úrtól, addig míg felszínes a kapcsolata, addig érthető dolog, hogy közel áll hozzá a lázadás, az elégedetlenség, de attól kezdve, hogy megértette és megtapasztalta, hogy Jézus Krisztusban olyan áldást és olyan ajándékot kapott ingyen kegyelemből, amely sokkal fontosabb és sokkal értékesebb, minden más földi vagyonnál és kincsnél, innentől kezdve megelégedett lesz. Nem arról beszél Pál, hogy meg van elégedve azzal az ellátással, amelyet a gyülekezetek biztosítanak számára, nem arról beszél, hogy esetleg azzal van megelégedve, hogy egy nagyon komoly állami nyugdíjat fog kapni, hanem azt mondja: ő megtanult ebben a helyzetben megelégedettnek lenni.
Sokszor előfordult, különösen kárpátaljai szolgálatom alatt, amikor hasonló lázadozó vagy talán elégedetlen emberekkel kellett találkoztam, és gyakran megkérdeztem, mond már el kedves testvérem, hogy akkor, amikor egy-egy gyülekezet istentiszteleten énekelsz, te miért szoktál énekelni?
Csak azért, mert ez az ének van kitéve, mert esetleg a lelkipásztor ezt jelölte ki?
Megdöbbenve állunk ez előtt a tanítása előtt Pálnak, és bevallom őszintén magam is sokat küszködtem azzal az Igével, amit a római levélben így ír Pál, hogy „Akik Istent szeretik, minden javukra van.”
Hogyan létezhet az, hogy egy-egy nehézség, próbatétel javára legyen az embernek?
Természetesen addig, míg távol van az Úrtól, addig míg felszínes a kapcsolata, addig érthető dolog, hogy közel áll hozzá a lázadás, az elégedetlenség, de attól kezdve, hogy megértette és megtapasztalta, hogy Jézus Krisztusban olyan áldást és olyan ajándékot kapott ingyen kegyelemből, amely sokkal fontosabb és sokkal értékesebb, minden más földi vagyonnál és kincsnél, innentől kezdve megelégedett lesz. Nem arról beszél Pál, hogy meg van elégedve azzal az ellátással, amelyet a gyülekezetek biztosítanak számára, nem arról beszél, hogy esetleg azzal van megelégedve, hogy egy nagyon komoly állami nyugdíjat fog kapni, hanem azt mondja: ő megtanult ebben a helyzetben megelégedettnek lenni.
Sokszor előfordult, különösen kárpátaljai szolgálatom alatt, amikor hasonló lázadozó vagy talán elégedetlen emberekkel kellett találkoztam, és gyakran megkérdeztem, mond már el kedves testvérem, hogy akkor, amikor egy-egy gyülekezet istentiszteleten énekelsz, te miért szoktál énekelni?
Csak azért, mert ez az ének van kitéve, mert esetleg a lelkipásztor ezt jelölte ki?
Van például egy olyan jól ismert ének:
„Istenre bízom magamat, magamban nem bízhatom.
Ő formált, tudja dolgomat, lelkem ezzel bíztatom.
E világ szép formája, az Ő keze munkája.
Mit félek, mondom merészen, Istenem és Atyám lészen.”
Hogyan szoktuk ezt az éneket énekelni, testvérek?
Hittel énekeljük, hogy valóban Istenre bízzuk magunkat, vagy pedig csak megszokásból, mert esetleg ezt az éneket kell most énekelni?
Akkor jutunk el odáig, amikor ezt szívből énekeljük, akkor jutunk odáig, hogy azt mondjuk, hogy megtanultunk megelégedni.
És ezt a megelégedést nem az egyetemen tanítják, hanem az élet iskolájában.
Azt mondja az Úr Jézus Krisztus: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet.”
Ahol az Úr Jézus Krisztus iskolájában tanulja meg az ember ezt a megelégedettséget, akkor a kevés is elég tud lenni, és akkor a pillanatnyi nehézséget is másképpen hordozza az ember, másképpen viszonyul hozzá az ember.Pocsai Vince lp.
szolgálata elhangzott a Bibliaszövetség tavaszi csendesnapján az Északi templomban.
Rövidített változat.
Hagyjon egy választ!
Szeretne csatlakozni a beszélgetéshez?Nyugodtan járulj hozzá az alábbiakban!